Puma MB.01

Rikító narancssárga cipő és LaMelo Ball neve… eddig még rendben is lenne, de mit keres a Big Baller Brand egyik reklámarcának a lábán egy PUMA?

30 0
Read Time:2 Minute, 17 Second

LaMelo Ball még tavaly augusztusban írt alá a Pumával, és ő volt a második (Lonzo után) a Ball testvérek közül, aki elhagyta a családi Big Baller Brand (BBB) nevű márkát, és egy másik cipőket gyártó céggel állapodott meg. Az oka talán a 100 millió dolláros szerződés (becsült adat), vagy az önmegvalósítás, vagy csak mert Lonzo után LaMelo is szeretne elhatárolódni az apja uralta BBB-től… Az is lehet, hogy mindhárom. A BBB megalakítása is sokak szerint gőg volt, és elhibázott döntés. LaVar a rossz nyelvek szerint gőgből csinálta a céget. Nézzük meg a hátterét…

A NIKE szerette volna lekötni a három Ball testvért, mert komoly reklámértékük volt a folyamatos hype miatt, és természetesen tehetségesnek is tűntek. LaVar ekkor egy 1 milliárd dolláros összeget mondott be, és hozzátette, hogy nem kell egyben lehet 100 000 000 dollár évente (és mindezt 10 éven keresztül)… Erre a Nike ügyvezetője George Raveling úgy nyilatkozott, hogy „LaVar a legrosszabb dolog, ami a kosárlabdával történt az elmúlt száz évben…”. LaVar vette az adást, és lezárta a tárgyalásokat, ekkor alapította meg a BBB céget, és hamarosan az első modelljei is piacra kerültek. Ám LaVar botrányos viselkedése miatt először Lonzo fordult el tőle, majd most LaMelo, és saját útját kezdte járni a Puma segítségével.

„LaMelo fizikai adottságai és dinamikus játéka a pályán, valamint egyedi stílusérzéke a legjobb választássá teszik őt a Puma számára” – mondta Adam Petrick, a Puma marketingért felelős globális igazgatója.

Miután a 2021 augusztusában az NBA summer league-en felvillantottak a rajongóknak a modellt, a Puma hivatalosan is bemutatta LaMelo Ball első signatures kosárlabdacipőjét, az MB.01-et.

A PUMA szerint LaMelo aktívan részt vett a cipő megalkotásának minden lépésében. A cipő 3D-nyomtatott felsőrésszel rendelkezik, és a Nitro Foam középtalpjával párosul.

„Izgatott vagyok, hogy hivatalosan is piacra dobhatom első PUMA kosárlabdacipőmet” – mondta Ball. „Őrület látni, ahogy a vízióm életre kel az MB.01-el. A tervezés alatt nagyon együttműködőek voltunk mindkét oldalról, az én stílusomat és a PUMA szakembereinek szaktudását ötvözve olyan egyedi részleteket tudtunk feltüntetni a cipőn, mint például a rakéta lángja (mely a bokatetoválásom mása). Alig várom, hogy a pályán viselhessem őket még ebben a szezonban.”

Akik már várták a Puma MB.01-et, most már igazán nem kell sok türelem, hiszen hivatalosan december 16-ától megvásárolható a Puma.com-on és a Puma kiskereskedőknél. Tehát már csak egyet kell aludni. Kezdő ár: 125 dollár.

Addig is nézzétek meg a PUMA hivatalos képeit az MB.01-ről.

Érdekesnek találtad az anyagot? Akkor köves minket a felületeinken, hogy a további tartalmak mielőbb eljussanak hozzád. Illetve kérünk oszd meg tartalmainkat, hogy többeket elérhessen.

Facebook: https://www.facebook.com/TheCollectorsBest
Instagram: https://www.instagram.com/thecollectorsbest/
YouTube: The Collectors Best YT
Twitter: The Collectors Best
e-mail: thecollectorsbest@gmail.com

Happy
Happy
50 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
50 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %
Previous post 2021 UFC Chronicles + VIDEÓ (!)
Next post 2021-22 Topps FTC + VIDEÓ (!)
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x