A háttér

Ebben a menüben a The Collector’s Best oldal szerkesztőit és rendszeres íróit mutatom be. Ha van kedved tartalomgyártóként csatlakozni, akkor jelentkezz bármelyik elérhetőségünkön.

Tasnádi Dávid (az ötletgazda, üzemeltető, és tartalomgyártó)

1994-ben vettem az első csomagom, egy német nyelvű Collector’s Choice csomag volt a sarki trafikban. Persze akkor még céltalanul, de a mai napig emlékszem a törölközővel letakart fejű Rodman-re ahogy a kártyáról mosolygott. Később sokat vettem az 1991-92-es Skybox csomagokat, mert akkor számomra elérhető volt, a letisztultsága is tetszett, és gondoltam összeszedem a teljes sort. Akkor húztam életem első Jordan kártyáját, ami azóta is megvan. Onnantól a számomra elérhető Jordan lapokat szedegettem össze, karöltve a Bulls lapokkal. 1998-ban jött egy nagy váltás. Akkor került a ligába Vince Carter, 1994 óta követtem a játékát, az észak-karolinai egyetem játékosa volt. Akkor, minden addig összeszedett lapomat Carter lapokra cserélgettem. Kb. 2004-ig szedegettem össze a lapjait, Pecsa-Asbóth utca-Király utca-Blaha-Oktogon-Nyugati, ezekkel a helyszínekkel jártam a köröket, mellékágon: David Robinson, Chris Webber és Dikembe Mutombo lapokat is gyűjtöttem, aztán szüneteltettem, majd 2007-ben eladtam az összes gyűjteményi lapomat (leszámítva azt az első Jordan lapot), azt gondolva, hogy ezt a részt lezártam az életemben. 2013 szeptemberében viszont újra tudtam kezdeni, a nulláról, és ismét Vince Carter lett az irány. Mára 4500 darab felett járok a Vince Carter ereklyéket tekintve. Phil Jackson, Dean Smith, Jordan USA mezes lapjai, meg persze a Jordan RC és hivatalos reprintjei vannak még oldalágon nálam. Ezek mellett Cristiano Ronaldo, Yoda és Lewis Hamilton kizárólag Mercedes korszakából szintén oldalágon vannak. Meg 1-2 olyan sor, ami tetszik. Van egy teljesen kigyűjtött sorom, amit nagyon hosszú ideig gyűjtöttem, viszont így az 1994-95 Skybox Emotion sor teljesen megvan, a két inzert sorával, az NNO-val, még a reklámlapjai is megvannak, tehát minden amit ezzel a kiadvánnyal kapcsolatban kiadtak.

A Collector’s Choice Rodman lap, az 1991-92 Jordan lap, és két Vince Carter rookie lap 1998-ból.

Mi inspirált arra, hogy létrehozzam ezt az oldalt?

Ezt a kérdést sokszor megkapom. Több dolog is van a háttérben. Anno ez az írói tevékenység rendszeres Facebook bejegyzésnek indult, amolyan hét indító tematizálásnak, csak akkora korlátja volt ott, hogy ezt ki akartam kerülni, nem lehetett rendesen megformázni, képeket beleilleszteni, stb.

A hét indító anyagoknak a hátterében az volt, hogy segítsek a gyűjtőtársaknak abban, hogy könnyen egy helyről meg tudják tanulni az alapokat. Sokan nem tudnak az anyanyelvükön kívül más nyelvet, ez is egy korlát kis hazánkban. Nevezhető vagyok önzőnek is, ha innen közelítjük meg, de segíteni akartam az arra vágyóknak, hogy az én szeretett hobbimat ne tegyék olyanok tönkre, akik nem értenek hozzá.

Sokan azt hiszik, hogy mindent tudnak, de nagyon tévednek. Magamról sem állítanám ezt, pedig jóval többet foglalkozom a témával, mint az átlag. Szeretem azokat az infókat megosztani, amik engem foglalkoztatnak, és így beleásom magam a témába, szóval ezekről szoktam a cikkeket megírni. Hál’ az égnek sokan jól fogadják, biztatnak a folytatásra, de az igazat megmondva, ha senki sem olvasná, az sem zavarna, mert magam miatt is megírom ezeket az infókat, hogy ha szükséges később könnyen vissza tudjam olvasni őket. Amúgy volt már olyan anyag, amit nagy amerikai gyűjtői portál átvett, mert jól foglalta össze a dolgokat.

Ezt a BigKingRelics.hu oldalon lévő interjúmnál írták rólam.