Egy facebook oldalon futottam bele egy posztba, mely bemutatta Matt Rektorski egyik mesterművét. Mivel kedvelem a kosárlabdakártyákat, és aláírt mezekből is van pár a gyűjteményemben, így rögtön érdekelni kezdett, hogy ránézzek kicsit erre az emberre, illetve megnézzem Mat Rektorski munkáit.

Többféle keretet is felleltem nála, amelyek a panini kiadó valamelyik kártyájának megjelenése alapján készült. Az instagramját érdemes végigpörgetni. Persze az elképzelés és a kivitelezés ettől még egyáltalán nem lesz sablonos. A kártyák felkapottsága indokolttá is teszi ezt a megvalósítást. A művészi értékét emeli, hogy ez nem egy digitális print, hanem egy kézzel festett felület.
Mint láthattátok ez a mostani, nem az első Zion Williams kerete a művésznek. A keretezésről is érdemes pár szót ejteni. A víztiszta akril ami a festmény és a mez elé került, egy különleges eljárással készített plexilap, ami UV fénynek is ellenáll, ezzel védi a műtárgyakat. Könnyebb és hajlékonyabb mint az üveg, ezért kifejezetten jó megoldás ilyen esetekben. A keretezést amúgy az Elite Icons Framing & Memorabilia nevű cég valósította meg.

Érdekesnek találtad az anyagot? Akkor köves minket a felületeinken, hogy további tartalmak mielőbb eljussanak hozzád.
Facebook: https://www.facebook.com/TheCollectorsBest
Instagram: https://www.instagram.com/thecollectorsbest/
YouTube: The Collectors Best YT
Twitter: The Collectors Best
e-mail: thecollectorsbest@gmail.com