Class of 2020 Hall of Fame

Minden évben, így 2020-ban is tovább bővült a „Naismith Memorial Hall of Fame” listája. Több szakértő szerint az eddigi legerősebb osztály. Én nem hasonlítgatnám, így szerintem inkább egy újabb csodaosztály…

28 0
Read Time:3 Minute, 57 Second

Sokat filózatm rajta, de úgy gondolom, ez az esemény megérdemel egy cikket. A Covid miatt átütemezett beavatást végre megtartották, így újabb 9 névvel bővül a Naismith Memorial Hall of Fame. A névsort talán említeni sem kell, de azért megteszem, hátha valaki nem tudja a 2020-as Hallhatatlanok Csarnokába kerülő legendák névsorát. Kobe Bryant, Tim Duncan, Kevin Garnett, Eddie Sutton, Rudy Tomjanovich, Tamika Catchings, Kim Mulkey, Barbara Stevens és Patrick Baumann.

Mellékesként megjegyzem, hogy 1981 óta van magyar tagja is ennek a szervezettnek. Dr. Hepp Ferenc munkásságát talán senki nem kérdőjelezi meg, aki jártas a magyar kosárlabda történelmében.

Csodálkoztam, de nem mindenkiről találtam kártyát… Hátha lesz egy HOF kiadvány, amiben debütálhatnak azok is, akikről eddig nem adtak ki kártyát. Amin nem csodálkoztam, hogy akikről viszont adtak ki, azok lapjaiból is hirtelen hiányt kreáltak. Ami kapható, az meg horror áron van.

Patrick Baumann

Posztomusz díjazott, a kosárlabdáért tett munkásságáért. A FIBA vezetője volt, és 10 éve az Olimpiai bizottság tagja is. Nagy szerepe volt abban, hogy a 3×3 kosárlabda teret nyert (ismét), és hogy olimpia számmá fejlődött ki.

Barbara Stevens

Egy edző, aki ezzel még biztos nem harcolta volna ki a beválasztást, de 34 éve egy egyetemen a Bentley University-n dolgozik, és a történelem 5. női edzője, aki átlépte az 1000 győzelmet, és mindezt 1039–282 (.787) mutatóval tette meg.

Kim Mulkey

Egy újabb női edző. A Baylor University legendás edzője, aki 3 alkalommal vezette csapatát a bajnoki címig, ráadásul a harmadik helyen áll a győzelmi százalékban 632–104 (.859). Már fellelhető volt olyan kép amin kártyát dedikál, szóval szerintem nem kell sokáig várni, hogy a piacon is szembejöjjön velünk a lapja.

Tamika Catchings

A WNBA szupersztárját gondolom többen ismeritek. 10 alkalommal volt All-Star, volt WNBA bajnok, ésőt abban a döntőben MVP is volt. Alapszakasz MVP címet is birtokol. 4x volt olimpiai bajnok, 2x világbajnok, és még hosszan sorolhatnánk a címeit. 2001-es RC lapjai után Ultra #127, Fleer #175) még 69 lapot adtak ki róla. A WNBA-s szereplésem mellett európai csapatokban is megfordult.

Rudy Tomjanovich

Rudy-T legendás edző. Már játékos karrierjét is a Houston színeiben töltötte, így nem volt meglepő, hogy edzőként is ott debütált, és vonult vissza (bár volt egy Tiszavirág életű visszatérése a Los Angeles Lakershez). Összesen 251 kártyán található meg. A képen az 1971-72 Topps #91 RC lapja látható, és az első edzői lapja (egy oversize lap – a képen látható méretarányhoz képest még nagyobb), amit a francia 5 majeur sportmagazin mellékleteként dobtak piacra.

Eddie Sutton

2020 május 23-án (84 éves korában) elhunyt NCAA edző, legenda, volt az aki négy különböző egyetemet is vezetett az egyetemi első osztályban. Csapatai több ízben résztvevői voltak az elit8 mezőnyének, kétszer final 4 résztvevő is volt. 35 kártyát róla is piacra dobtak.

Kevin Garnett

Kevin Garnett kártyái már 2 éve elkezdtek felfelé araszolni, és be sem kell mutatnom szerintem nektek. Kifejezetten jó beszéddel rukkolt elő. Az első játékosok között volt az NBA történetében, akit a középiskolából vittek a profiligába. 8500-nál több kártyát adtak ki róla, és sok gyűjtő előszeretettel szedegeti össze a lapjait. Lehet is mit, hiszen sok látványos, és érzelmekkel teli lapja van.

Tim Duncan

A San Antonio-i ikertorony egyik fele. A megbízhatóság és a munka példaképe. Az 1997-es draft első körének első választotta. Azt gondolom, hogy abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeket. 7511 lapjával nem kiemelkedő, de azért van bőven szemet gyönyörködtető lapja. Duncan RC évében már a Bowman’s a Finest és a Topps Chrome is jelentkezett refractor verzióval, ráadásul az ultra platina is elérhető volt már akkor, szóval vannak olyan RC lapjai amik szinte ma már csak csillagászati áron szerezhetőek be, ha egyáltalán előbukkannak.

Kobe Bryant

Kobe Bryant beiktatása a 2020-as osztályba, a februári baleset után, szerintem egyértelmű volt. Sok találgatás kísérte a beszédet tartó személyét, és még a ceremónia előtti napokban is mindenki Michael Jordan nevét emlegette. Viszont a választás a legjobbra sikerült, legalább is így utólag visszatekintve. Vanessa Bryant nagyon jó és Kobe emlékéhez hű beszédet tartott. A kártyáit is ismeritek, szóval azzal most nem fogok itt példálozni, viszont a beszédről készült videót érdemes megnézni. Ezután a beszéd után azt gondolom, a Bryant brand is tökéletesen jó kezekben van.

Az ESPN-nek több megbízható forrás is azt jelentette, hogy egy-két napon belül bejelentik a 2021-es class jelölteit, amelyben Paul Pierce, Ben Wallace és Chris Webber foglalhat majd helyet. Mivel a kártyaárakat meg szokta mozgatni, ezért érdemes ezekre odafigyelni.

Érdekesnek találtad az anyagot? Akkor köves minket a felületeinken, hogy további tartalmak mielőbb eljussanak hozzád. Illetve kérünk oszd meg tartalmainkat, hogy többeket elérhessen.

Facebook: https://www.facebook.com/TheCollectorsBest
Instagram: https://www.instagram.com/thecollectorsbest/
YouTube: The Collectors Best YT
Twitter: The Collectors Best
e-mail: thecollectorsbest@gmail.com

Happy
Happy
0 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %
Previous post 420,9 millió forintos mez
Next post Insta mustra 2
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x