3
0
Elkelt – vagy csak úgy néz ki? Így gyártják a kártyák árát. A kártyapiaci ügyeskedésekről szóló cikksorozatunkban eddig azt vizsgáltuk meg, hogyan lehet manipulálni a bontatlan termékeket, miként kerülhetnek hamis vagy szándékosan feljavított lapok a gyűjtők kezébe, és milyen jelek árulkodhatnak arról, hogy valami nincs rendben. A visszazárt csomagoknál magát a bontás élményét hamisítják meg. A hamisítványoknál és a „kártyadoktorok” munkáinál azt próbálják elhitetni velünk, hogy eredeti, érintetlen vagy jobb állapotú lapot tartunk a kezünkben. A mostani részben azonban nem feltétlenül a kártyához vagy a csomagoláshoz nyúlnak hozzá. Ezúttal az árat manipulálják. Hamis licitek, ki nem fizetett aukciók, önvásárlások, ellenőrizhetetlen rekordeladások és közösségi médiában felpumpált kártyák következnek. Olyan módszerek, amelyek segítségével egy lap drágábbnak, keresettebbnek és értékesebbnek látszhat annál, amit a valódi piac indokolna.
Ez talán a sorozat egyik legnehezebben felismerhető területe. Egy visszazárt csomagon maradhat ragasztásnyom, egy hamis kártyán lehet hibás betűtípus, vagy rossz grafikai elem, a mesterségesen létrehozott ár mögött azonban gyakran csak egy teljesen szabályosnak látszó aukció és egy látványos SOLD felirat áll.
Egy ritka kártya gazdát cserél egy online aukción. Megjelenik mellette a SOLD felirat, készül róla néhány képernyőkép, majd a hír pillanatok alatt végigsöpör a közösségi médián: új rekord született!
Másnap az összes hasonló lap drágábban kerül fel a piacterekre. A tulajdonosok frissítik az áraikat, a kereskedők új „comppal” érvelnek, a gyűjtők pedig elkezdenek félni attól, hogy lemaradnak a következő nagy lehetőségről.
Csakhogy van egy apró kérdés: Valaki tényleg kifizette azt az összeget?
A kártyapiacon egy látványos aukciós eredmény sokkal többet jelenthet egyetlen eladásnál. Viszonyítási ponttá válhat, amely több száz másik példány árát is megmozdítja. Éppen ezért annak, aki mesterségesen szeretné feljebb tolni egy kártya értékét, nem mindig kell az egész piacot irányítania. Néha elég egyetlen meggyőzőnek látszó üzletet létrehoznia.
Nem minden ár ugyanaz
A gyűjtői beszélgetésekben gyakran egymás szinonimájaként használjuk az „ár”, az „érték”, az „ajánlat” és az „eladási eredmény” kifejezéseket. Pedig ezek egészen különböző dolgokat jelentenek.
| Megjelenő összeg | Mit jelent valójában? | Bizonyító ereje |
|---|---|---|
| Hirdetési ár | Ennyit kér az eladó | Nagyon gyenge |
| Aukció előtti becslés | Egy szakértő vagy aukciósház várakozása | Tájékoztató jellegű |
| Nyilvános vételi ajánlat | Valaki állítása arról, mennyit adna a lapért | Feltételes |
| Aukciós leütési ár | A legmagasabb elfogadott licit | Erős, ha az üzlet teljesült |
| Vevői prémiummal növelt ár | A licit és az aukciósházi díj együttes összege | Fontos, de nem azonos a leütési árral |
| Igazolt, kifizetett eladás | A vevő fizetett, a tranzakció lezárult | A legerősebb összehasonlítási alap |
| Magáneladás bejelentett ára | A felek közlése egy nem nyilvános üzletről | A bizonyítékoktól függ |
Egy kártyát bárki meghirdethet elképesztő összegért. Ettől a lap piaci értéke még nem változik meg.
Egy aukció megnyerése már többet mond, de az sem feltétlenül jelenti a tranzakció végét. Az eBay szabályzata például külön tiltott magatartásként nevesíti, ha valaki megnyer egy aukciót, majd nem fizeti ki a terméket. A platform jelenlegi szabályai szerint a vásárlónak négy naptári napon belül kell fizetnie, különben az eladó törölheti a megrendelést. Vagyis a „sold” és a „paid” nem minden esetben ugyanaz az állapot.
Érdekesnek találod az anyagot? Akkor ne felejts el ajánlani engem azoknak, akik a gyűjtői hobbiban érdekeltek, de még nem tudnak mindent. A like-ok, megosztások, vélemények és a felületeim követése minimális erőfeszítés neked, nekem viszont jó visszajelzés. Köszönöm, hogy segíted a tevékenységem!
Hamis licitverseny: amikor az ellenfeled valójában az eladó
A shill bidding, vagyis a hamis licitálás lényege, hogy az eladó, illetve a hozzá kapcsolódó személy úgy emeli az árat, mintha valódi, független vásárló lenne.
Az eBay meghatározása szerint shill bidding történik, amikor valaki azért licitál, hogy mesterségesen növelje egy termék árát, kívánatosságát vagy keresési pozícióját. A szabályzat az eladó saját második fiókja mellett a családtagok, barátok, lakótársak, alkalmazottak és online kapcsolatok közreműködését is említi, ha a szándék az ár mesterséges felhajtása.
A módszer azért különösen alattomos, mert kívülről rendes licitversenynek látszhat. Két vagy több vásárló harcol egy lapért, emelkedik az ár, pörög a visszaszámlálás. A valódi érdeklődő nem feltétlenül tudja, hogy a másik licitáló talán soha nem akarta megszerezni a kártyát.
Feladata mindössze annyi lehet, hogy:
- feltérképezze a valódi vevő maximális ajánlatát;
- folyamatos versenyhelyzetet teremtsen;
- az eladó által elfogadhatónak tartott szintig emelje az árat;
- azt a benyomást keltse, hogy a kártyáért többen is komoly összeget adnának.
Ha a segítő túl magasra megy és véletlenül megnyeri az aukciót, a tranzakciót később törölhetik, vagy a kártya ismét felbukkanhat a piacon. Ez nem puszta elmélet, sajnos napi szinten előfordul a tiltások ellenére.
A Mastro-ügy: amikor a licitcsalásból bírósági ügy lett
William Mastro neve a sportrelikviák történetének egyik legsúlyosabb botrányához kapcsolódik. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint Mastro és több munkatársa hamis licitekkel emelte a Mastro Auctions tételeinek árát.
Mastro beismerése alapján a rendszer 2002 és 2009 között működött, online és élő aukciókat egyaránt érintve. A hamis ajánlatokkal a beadók és az eladók érdekeit védték – természetesen a gyanútlan valódi licitálók pénzéből. Ha valamelyik mesterséges licit nyert, az aukciósház törölte az eladást.
Mastrót 2015-ben húsz hónap szövetségi börtönbüntetésre ítélték. A bíróság azt is rögzítette, hogy korábban már megfizette a 250 000 dolláros bírságot, ami a 2026. szeptember 11-i MNB-középárfolyammal számolva körülbelül 78,4 millió forint.
A történet azért fontos, mert megmutatja: az aukciós eredményeket nemcsak névtelen internetes felhasználók próbálhatják manipulálni. Egy olyan szereplő is érdekelt lehet az ár emelkedésében, aki látványos referenciát, elégedett beadót vagy magasabb jutalékbevételt akar.
A PWCC és az eBay szakítása
A modern kártyapiac egyik legnagyobb visszhangot kiváltó esete 2021-ben történt. Az eBay arra hivatkozva korlátozta a PWCC Marketplace értékesítési jogosultságait, hogy a céghez köthető személyek tiltott shill bidding tevékenységet folytattak. A platform több mint 71 000 PWCC-hirdetést távolított el. A PWCC visszautasította az állításokat, és jelezte, hogy nem ért egyet az eBay megállapításaival.
A megfogalmazás itt rendkívül fontos: az eBay platformdöntése és állítása nem ugyanaz, mint egy jogerős bírósági ítélet. Az eset ezért nem kezelhető ugyanolyan bizonyító erejű tényként, mint Mastro beismerése és büntetőítélete.
Ugyanakkor jól mutatja, milyen súlyos következménye lehet már annak is, ha egy nagy piactér problémás licitmintákat vél felfedezni. A bizalom elvesztése néha nagyobb csapás, mint maga a törölt aukció.
Korábban két cikket is írtam az ügyről, ha bővebben érdekel, akkor olvasd el az a cikket is.
A hamis „comp”: egy eladás, amely átárazza a piacot
A comp az összehasonlítható korábbi eladást jelenti. Ebből próbáljuk megállapítani, hogy egy kártyáért jelenleg körülbelül mennyit fizethetnek. A módszer önmagában logikus. A gond ott kezdődik, amikor a comp nem valódi.
Megnyert, de ki nem fizetett aukció
A vevő magas licittel megnyeri a lapot, az eredmény nyilvánosan megjelenik, de a fizetés elmarad. Mire az ügyletet törlik, a képernyőképek és az új „rekordár” már körbejárhatta a közösséget. A kártya későbbi visszatérése önmagában nem bizonyít csalást. Lehetett fizetési probléma, meggondolatlan vevő vagy hibás hirdetés is. A visszatérő mintázat azonban már figyelmeztető jel lehet.
Önvásárlás vagy megrendezett tranzakció
Az eladó saját másik fiókkal vagy közreműködővel „megveszi” a saját kártyáját. Ha a piactéri jutalékot és egyéb költségeket marketingkiadásként kezeli, létrehozhat egy nyilvános eredményt, amelyre a következő eladásnál már hivatkozhat. Egyetlen mesterséges eredmény több másik példány árát is feljebb húzhatja – különösen alacsony darabszámú lapoknál, ahol hónapokig nincs más összehasonlítható eladás.
Ugyanaz a kártya újra és újra
Sorszámozott lapoknál érdemes figyelni magát a sorozatszámot, valamint a fotókon látható egyedi nyomdai és állapothibákat. Ha ugyanaz a példány rövid időn belül többször „elkel”, az magyarázatra szorul. Lehet legitim továbbértékesítés. Lehet egy meghiúsult ügylet utáni újrahirdetés. De az is elképzelhető, hogy valaki ismételt eladások látszatával próbál új árszintet kialakítani.
Ellenőrizhetetlen magáneladás
A magánügyletek természetesen lehetnek teljesen valódiak. A probléma az, hogy a kívülálló gyakran csak egy bejelentést lát: „Privátban elkelt rekordáron.” Nem tudjuk, hogy megtörtént-e a fizetés, volt-e csere a megállapodásban, kapott-e kedvezményt a vevő, szerepelt-e másik kártya az ügyletben, vagy az összeg csupán kommunikációs fogás. A magáneladás nem értéktelen információ, de bizonyíték nélkül nem kezelném egyenrangúnak egy ellenőrizhető, lezárt tranzakcióval.
A hirdetési ár illúziója
Az egyik legegyszerűbb piaci trükkhöz még hamis vevő sem kell. Elég nagyon magas áron meghirdetni egy kártyát. Ha több, egymással kapcsolatban álló tulajdonos ugyanazt teszi, hamar kialakulhat egy új árérzet. A gyűjtő azt látja, hogy az adott lap mindenhol drága, ezért egy valamivel olcsóbb példány már jó vételnek tűnik.
Pedig lehet, hogy a magasabb áron meghirdetett lapokból egyetlen darab sem kelt el.
A hirdetési ár valójában csak az eladó kívánsága. Néha piaci teszt, néha alkualap, máskor reklám. Az értéket nem az mutatja meg, mennyiért szeretnék eladni, hanem az, hogy független vásárlók milyen árat hajlandók rendszeresen megfizetni.
„Valaki ennyit ajánlott érte” – de milyen feltételekkel?
A nyilvános vételi ajánlatok és bounty-k látványosak lehetnek. Egy ismert gyűjtő vagy kereskedő bejelenti, hogy hatalmas összeget fizetne egy bizonyos kártyáért, és máris mindenki erről beszél.
Csakhogy az ajánlat mögött lehetnek feltételek:
- csak egy meghatározott példányra vonatkozik;
- kizárólag sérülésmentes vagy bizonyos minősítésű lapra érvényes;
- rövid határideje van;
- előzetes vizsgálathoz kötött;
- a vevő fenntartja az elutasítás jogát;
- nem bizonyítható, hogy az ajánlattevő valóban rendelkezik a pénzzel.
Az ajánlat tehát a kereslet egyik jele lehet, de nem lezárt eladás. Ha senki nem fogadta el és nem történt fizetés, nem szabad kész piaci árként továbbadni.
Közösségi médiás felpumpálás
A kártyapiac ideális terep a mesterséges felhajtáshoz. Rengeteg az egyedi vagy alacsony sorszámú lap, kevés a nyilvános eladás, az árak pedig gyorsan reagálnak egy sérülésre, átigazolásra, rekordra vagy új termékbejelentésre.
Egy klasszikus felpumpálási folyamat így nézhet ki:
- Valaki olcsón felhalmoz egy játékoshoz, szetthez vagy párhuzamhoz tartozó készletet.
- Látványos posztokkal, videókkal és „alulértékelt” jelzőkkel elkezdi növelni az érdeklődést.
- Kiragadott vagy kétes aukciós eredményekkel igazolja az emelkedést.
- A követők vásárolni kezdenek.
- A korábbi készlet tulajdonosa a megemelkedett keresletbe adja el a lapjait.
Ezt gyakran pump and dump néven emlegetik. Fontos azonban, hogy a gyűjtőikártyák általában nem ugyanabba a szabályozási kategóriába tartoznak, mint a tőzsdei értékpapírok. A kifejezést itt a viselkedés leírására használjuk, nem automatikus jogi minősítésként.
A vélemény és a reklám közötti határ ott kezd igazán problémássá válni, amikor a tartalom készítője elhallgatja, hogy jelentős készlete van abból, amit éppen agresszíven ajánl. Én önmagában nem tartom gyanúsnak vagy elítélendőnek, ha valaki lelkes egy játékosért vagy szettért. Sőt kifejezetten szeretem olvasni a gyűjtőtársaim ismeretterjesztő bejegyzéseit, van amit még én is átveszek ide az oldalra. Gyűjtőként természetes, hogy beszélünk a kedvenceinkről. A gond akkor kezdődik, amikor a lelkesedés mögött rejtett pénzügyi érdek, szelektíven bemutatott adatok és mesterséges sürgetés dolgozik.
Nem minden furcsa licit csalás
Fontos, hogy ne lássunk manipulációt minden szokatlan aukcióban.
A tartalékár nem hamis licit
A nyilvánosan szabályozott reserve price, vagyis tartalékár (közismertebb nevén minimálár) azt jelenti, hogy a tétel egy bizonyos összeg alatt nem adható el. Ez korrekt mechanizmus lehet, ha a platform és az aukció feltételei egyértelműen közlik. A különbség az átláthatóság. A tartalékár előre rögzített értékesítési feltétel; a hamis licit viszont valódi vásárlói versenynek álcázza az eladó árnövelő tevékenységét.
Az utolsó másodperces licit sem bizonyíték
A sniping során a vásárló közvetlenül az aukció vége előtt adja le az ajánlatát. Ez bosszantó lehet, de önmagában nem shill bidding. A licitáló ilyenkor valóban meg akarhatja venni a kártyát, csak nem akar időt hagyni az ellenfelek reakciójára. Erre régebben automata funkciókat is fejlesztettek, de a eBay most látványos tesztfellépést tett ezek ellen a sniping kisérlatek ellen.
A kiugró ár lehet valódi is
Két elszánt gyűjtő elegendő ahhoz, hogy egy ritka lap ára minden korábbi eredményt meghaladjon. Egy különösen szép példány, kedvező sorozatszám, jobb centering vagy dokumentált eredet szintén jelentős versenyt indokolhat. A kiugró eredmény tehát nem automatikusan hamis – csak nem feltétlenül alkalmas arra, hogy az egész piacot átárazzuk vele.
Így vizsgálok meg egy gyanús eladási eredményt
Én négy kérdéscsoporton vezetem végig a compokat.
1. Valóban ugyanazt a kártyát hasonlítjuk össze?
Egyezzen:
- az év és a termék;
- a kártyaszám;
- a párhuzam;
- a sorszámozás;
- az aláírás vagy memorabilia-változat;
- a minősítő cég és az osztályzat;
- lehetőség szerint a kártya vizuális állapota.
Egy PSA 10 és egy PSA 9 nem ugyanaz a piac. Két azonos osztályzatú lap között is lehet komoly különbség centering-ben, esztétikában vagy állaptban.
2. Biztosan teljesült az ügylet?
A „sold” képernyőkép helyett érdemes megkeresni az eredeti aukciós oldalt, majd figyelni, hogy a lap rövid időn belül visszakerül-e a piacra. A fizetés ténye kívülállóként sokszor nem ellenőrizhető teljes bizonyossággal. Ezért pontosabb úgy fogalmazni, hogy „nyilvánosan rögzített aukciós eredmény”, mint kijelenteni, hogy ennyi pénzt biztosan kifizettek.
3. Mit tartalmaz a közölt ár?
A nagy aukciósházaknál a leütési árhoz vevői prémium kapcsolódhat. Az egyik adatbázis csak a licitet, a másik a díjjal növelt végösszeget mutathatja. Az adók, a szállítás és az egyéb költségek kezelése szintén eltérhet. Mindig tisztázni kell, hogy hammer price-ról vagy teljes vevői árról beszélünk. Az aukciós feltételek rendszerint külön rögzítik a vevői prémiumot és a fizetés szabályait.
4. Egyetlen eredményről vagy valódi trendről van szó?
Egy eladás érdekesség. Több, egymástól független, időben közeli és ténylegesen összehasonlítható tranzakció már piacot jelezhet. Én lehetőség szerint legalább három–öt releváns eredményt keresek, és nem egyszerű átlagot számolok. Megnézem az időrendet, a kiugró értékeket, az aukció típusát és az adott példány sajátosságait is. Sokszor leveszem a kiugróan alacsony vagy kiugróan magas árat az átlagból.
Kilenc figyelmeztető jel
Önmagában egyik sem bizonyít csalást, együtt azonban már indokolhatják az óvatosságot:
- a kártya ára minden előzmény nélkül többszörösére ugrik;
- csak egy képernyőkép létezik, közvetlen aukciós hivatkozás nincs;
- ugyanaz a sorszámozott példány rövid időn belül ismét megjelenik;
- ugyanazok a fiókok rendszeresen ugyanannak az eladónak a lapjaira licitálnak;
- a feltételezett rekord után nincs több, hasonló árszintű eladás;
- a közölt összegnél nem derül ki, tartalmazza-e a vevői prémiumot;
- a kártyát hangosan népszerűsítő szereplő egyidejűleg több példányt kínál eladásra;
- hirdetési árakat és valódi eladásokat kevernek össze;
- a vásárlásra sürgető kommunikáció kizárólag a „most vagy soha” érzésére épít.
A piaci ár nem egyetlen szám
A kártyapiac nem tőzsde. Sok lapból kevés példány cserél gazdát, az egyes kártyák állapota eltérő, és a tranzakciók jelentős része magánúton történik. Aki egyetlen, számára kedvező rekordot választ ki, könnyen olyan értéket „bizonyíthat”, amilyenre szüksége van. Aki több, egymástól független adatot vizsgál, kevésbé látványos, viszont sokkal használhatóbb eredményt kap.
Személy szerint inkább maradok le egy állítólagos nagy lehetőségről, mint hogy ellenőrizhetetlen comp alapján vásároljak. A FOMO elmúlik (az angol „fear of missing out” kifejezés rövidítése, ami magyarul a kimaradástól vagy lemaradástól való félelmet jelenti), a mesterségesen felpumpált áron megvett kártya tövise viszont sokáig ott maradhat benned – emlékeztetőként arra, hogy a SOLD felirat önmagában még nem garancia semmire.
A legfontosabb tanulság
A piaci manipuláció nem feltétlenül ott kezdődik, hogy valaki átír egy számot egy adatbázisban. Sokkal gyakrabban a szám mögötti történetet hamisítja meg. Úgy tesz, mintha több vevő lenne. Úgy tesz, mintha az aukció teljesült volna. Úgy tesz, mintha egy hirdetési ár bizonyított érték lenne. Vagy úgy ajánl egy kártyát, hogy közben nem beszél a saját érdekeltségéről.
A kivédéshez nincs szükség nyomozói tapasztalatokra. Elég, ha minden látványos eredménynél feltesszük a három legegyszerűbb kérdést:
Ki fizetett? Mit kapott pontosan? És bizonyíthatóan lezárult-e az üzlet?
Te mit gondolsz?
- Vásároltál már olyan kártyát, amelynek az árát utólag mesterségesen felpumpáltnak érezted?
- Mennyire bízol a piactereken megjelenő „sold” eredményekben, és hogyan ellenőrzöd őket vásárlás előtt?
- Szerinted egy tartalomkészítőnek mindig nyilvánosságra kellene hoznia, ha birtokolja vagy árulja az általa ajánlott kártyákat?
CollectorsBest #TasnádiDávid
A sorozat következő részei
5. rész: Eltűnő találatok – manipulált breakek, repakkok és tranzakciós csalások
