…azzal viszont baj van, ha visszaél egy-egy „bontó” brigád az ismertségével, és lejáratva magukat és ezt a tevékenységet. A csoportos bontás alkalmával az összes kibontott doboz/csomag ára osztódik a résztvevők között, így elérhetőbbé téve a dobozokat a hétköznapi vásárlók számára is… Ezen tevékenység élvezetének egyik titka, hogy örülj annak, ha a „társad” valami extra hitet kap… Lehet persze bosszankodni is rajta, de sokkal szórakoztatóbb, ha megtanulsz örülni más örömének.
A csoportos bontásnál létezik több verzió, sőt szinte számtalan variációs lehetőség van, de a következő típusok a legelterjedtebbek…
– random team/player: a bontásban szereplő csapatok számának megfelelő spot vásárolható meg, és egy sorsolás alapján derül ki, kihez melyik csapat neve társul majd. A spotok ára azonos. A bontásban szereplő az adott csapathoz tartozó összes lap az csapat mellé társított spot tulajdonosánál landol, az alap laptól a legdrágább lapig. Ritka, de előfordulhat, hogy egyetlen lap sem landol nálad! (Az egyik legritkábban használt történet a random player, mert nagyon sok játékos szerepel egy-egy kiadványban, és sokszor nyomon követhetetlen a kiadvány teljes listája.) Az elv ugyanaz, a bontásban fellelhető játékosok számának megfelelő spot vásárolható meg, és egy sorsolás alapján derül ki, kihez melyik játékos neve társul majd. A bontásban szereplő az adott játékoshoz tartozó összes lap az csapat mellé társított spot tulajdonosánál landol, az alap laptól a legdrágább lapig. Ritka, de előfordulhat, hogy egyetlen lap sem landol nálad!
– pick your team/player: a bontásban szereplő csapatok számának megfelelő spot vásárolható meg, mindegyik spothoz egy-egy adott csapat tartozik, és természetesen a spotok ára is változik a csapat népszerűsége (vagy csapatban játszó játékosok népszerűsége) alapján. A bontásban szereplő az adott csapathoz tartozó összes lap az csapat mellé társított spot tulajdonosánál landol, az alap laptól a legdrágább lapig. Ritka, de előfordulhat, hogy egyetlen lap sem landol nálad! A Pick Your Player általában olyan kiadványoknál van, ahol kevés játékos van, de simán előfordulhat, hogy egyetlen lap sem landol nálad…
– draft: általában adott számú (sokszor 2-10 fő) résztvevő, a kihúzott lapokból sorrendben (sorsoláson vagy magállapodás alapján eldöntött sorrendben) választ, mint a drafton a csapatok, a lapok elfogyásáig.
– Box battle vagy box rivals: (2-4 fő – az egyik legnépszerűbb és legizgalmasabb, egyben legkockázatosabb több személyes bontási fajta) a csomagokat kibontás előtt szétosztják. A csomagok bontása felváltva történik. Minden a bontásban részt vevő „játékos” az általa bontott pakkokból 1-1 lapot tarthat az asztalon (nevezzük el ezt az adott játékos „leader”-ének), ami szerinte a legtöbbet éri. Minden csomag bontása után lehetősége van az adott játékosnak kicserélni a leader lapját, ha úgy véli az adott csomagban előkerült olyan lap ami többet ér mint az addigi kiemelt lapja. Az nyeri az összes kihúzott lapot, akinek a leader lapja a legértékesebb (és az asztalon van), az összes csomag kibontását követően.
A felsoroltak közül, sok elérhető itthon is, és megállapíthatjuk, hogy közkedvelt is. Érdemes komoly leellenőrizhető cégek bontásaiba beszállni, mert ott többnyire stabil és rendben van a háttér. Viszont nem ezért íródott ez az anyag… Sokszor, sőt egyre többször fordul elő a visszaélés itt is.
Nincs egy hete az utolsó botránynak ezzel kapcsolatosan. Backyard Breaks nevű bontó csapat ugyanis a legbrutálisabb hibát vétette amit egy bontó csapat elkövethet. A srácok a magamutogató hiányos öltözködésük és a pimasz beszólásaik miatt amúgy is sokaknál kiverik a biztosítékot, de ez még sokaknak így is belefér. Sokszor viccesen megőrülnek egy-egy brutális lap előkerülése kapcsán, és ezt sokan kifejezetten szórakoztatónak tartják. Persze a másik szélsőség is megvan, akik meg a melegségüket vetik a szemükre. A történet azonban lehet, hogy végleg leírja őket.
Az történt ugyanis több mint felháborító… Három közepes árú NFL dobozt felajánlottak a követőiknek (náluk többnyire NFL doboz bontások vannak, persze mást is szoktak bontani), akik részt vettek az amúgy nem igazán olcsó bontásaikban. Össze is írták a résztvevők névsorát, és mondták, hogy minden kihúzott lapot egy valakinek elküldenek majd. Az első dobozt ki is bontották, amikor kivillant egy Kaboom lap (a hobbi egyik legkeresettebb inzert lapja), egyből elkezdték mondani az élő adásban, hogy azt biztos nem fogják odaadni, az ígéretükkel szembe helyezkedve. Félre is tették a pakkot. Kibontották a másik két dobozt, ami közben folyamatosan arról beszéltek, hogy a Kaboom-ot megtartják maguknak, hiszen ők nem milliomosok, és nekik számít a pénz…
Természetesen a nézők egyből elkezdték savazni őket. Ennek elenére tartották magukat, és folyamatosan azt mondták, hogy az összes lapot kiosztják, kivéve a Kaboom-ot. Tehát elég egyértelműen nyilatkoztak az ügyben. Aztán még jobban belekezdtek a magyarázkodásba, amikor kiderült, hogy egy /10 gold Trevor Lawrence Kaboom lapról van szó (mely 20 000 – 25 000 $-os árat képvisel állapottól függően).
Persze a magyarázkodás több lépcsőfokos volt, melyek többségét az insta oldalukon is posztolták, mert a közösségük (jegyezzük meg jogosan) teljesen rájuk ugrott. 1. megtartják, és mindenkinek csönd legyen… 2. jótékonykodnak majd a pénzből, de a lapot megtartják… 3. eladják a kártyát, de az összeg egy részét elutalják a kisorsolt tagnak… 4. elnézést kérnek, hibáztak, a kártyát kisorsolják, és eljuttatják a tulajdonosához… 5. mégis megtartják, és mindenki reklamálhat ha akar… és így tovább.
Nem tudom, hogy Ti hogy vélekedtek, de szerintem egy ilyen tettel ez a csapat tönkre is tette magát. Mi lesz a következő? Ha megtetszik nekik egy lap, akkor nem fogják elküldeni a jogos tulajdonosának? Gyertek és ha van véleményetek, akkor beszéljünk róla a vasárnap 11.00-kor kezdődő élő bejelentkezésben…
Érdekesnek találtad az anyagot? Akkor köves minket a felületeinken, hogy a további tartalmak mielőbb eljussanak hozzád. Illetve kérünk oszd meg tartalmainkat, hogy többeket elérhessen.
www.thecollectorsbest.com hírek, információk, ötlettár, tudástár és oktatás… a gyűjtői közösségek szakportálja… hogy kezdőként is sikeres lehess…
Facebook: https://www.facebook.com/TheCollectorsBest
Instagram: https://www.instagram.com/thecollectorsbest/
YouTube: The Collectors Best YT
Twitter: The Collectors Best
e-mail: thecollectorsbest@gmail.com