A 90-es években divat volt, mára már csak nyomokban tartalmaznak a kiadványok edző kártyákat. Pedig szerintem lenne rá igény, legalább is a karizmatikus edzőkről. Sokszor több időt és eredményesebben húznak le a profi ligákban, mint a játékosok, pedig az edző élete nem könnyű. Hiszen, ha jó a csapat teljesítménye, akkor zseniálisak a játékosok, ha rosszul megy a csapatnak, akkor pedig rossz az edző.
Fura, hogy a harminckettedik senkikről is adnak ki kártyákat, de az edzőkről elég keveset. Így fordulhatott elő, hogy amikor kerestem nem találtam egyetlen egy kiadott kártyát sem Chris Finchről. 2018-ban találtam utoljára hivatalos sorban kiadott edzői lapokat, amit a Panini Prizm-ből lehetett húzni, de ott sem volt Finch (mondjuk akkor még csak segédedző volt, 2021 óta főedző) nem véletlenül.

Érdekesnek találod az anyagot? Akkor ne felejts el ajánlani minket azoknak, akik a gyűjtői hobbiban érdekeltek, de még nem tudnak mindent. A like-ok, osztogatások, vélemények és a felületeink követése minimális erőfeszítés neked, nekünk viszont jó visszajelzés.
Nekem van két oldalági gyűjteményem, az egyikben Phil Jackson lapjait szedegetem össze, a másikban pedig Dean Smith lapjait gyűjtögetem. Kevés lenne ez a cikk, hogy elmondjam milyen hatással voltak rám az említett edzőlegendák.

Miért is fontos hogy van-e az edzőkről kiadott kártya? Szerintem ők legalább annyira részei a ligáknak mint a játékosok, hiszen azon dolgoznak nap mint nap, hogy a játékosok és ezáltal a csapat teljesítménye is jobb legyen. Szembejött egy facebook bejegyzés, ez indította el a gondolatot, hogy megnézzem van-e Finch-ről kiadott hivatalos kártya.
Mint írtam fentebb a régebbi kiadványokban az edzői kártyákból is sokkal több volt, meg fontos ügyek is szerepet kaptak, melyek így az alapsor részei lettek. Valahogy ezek az emberi értékek, az edukáció, az oktatás régebben jobban teret kaptak. Most hirtelen pár lap be is ugrik, mutatom, de ezeken kívül is biztosan voltak.

Ugyan választ nem tudtam adni arra, hogy miért nincs elérhető edzői kártya, de szerintem jó lenne. Lenne rá igény, és színesebbé is tenné a sorokat. Tegye fel a kezét aki hasonlóképpen gondolja. Bár nem kérdeznek meg erről, de akár egy inzertsor erejéig is be lehetne próbálni, ha attól félnek a kiadók, hogy esetleg nem menne, aztán a piac majd eldönti. Én azt látom, hogy a meghatározó edzők lapjai is megtalálják a gyűjtőket.
Ezek után már csak mellékesen jegyzem meg, hogy 2023 nyarán, az NBA szünetében volt szerencsém találkozni és beszélni is Chris Finchel, egy edzőtovábbképző alkalmával. Több neves előadóval és hallgatóval két napon keresztül voltunk együtt velük. A legutóbb kihozott hír, ami ezt a cikket indította, még büszkébbé tesz, hogy volt szerencsém vele is találkozni.

Te vajon gyűjtenéd edzők lapjait? Szerinted is lenne helyük a sorokban? Írd meg a véleményed hozzászólásban, és ne felejts el like-olni vagy disslike-olni a cikket, mert ezek jó visszajelzést adnak nekünk.
#TheCollectorsBest #TasnádiDávid