Kezdjük ott, mi is az a sketch: egy ritkán, általában 6 vagy 12 dobozonként előforduló kártyatípus, melyek mindegyikéből csupán egyetlen példány készül, ráadásul kézzel. Lehet toll- vagy ceruzarajz, vagy akár miniatűr festmény is. Az alábbi galériában ezekből mutatunk pár példát:
Nyilván nem sztárfestők készítik, hanem grafikusok, ügyesebb rajztanárok, a lényeg, hogy ők mind a Topps által felkért művészek. Akiket a gyűjtőközösség nagy becsben tart, alkotásaik nemcsak a hivatalos sorozatokból húzhatók, egyedi felkérésre is rajzolnak, többségük megtalálható a közösségi médiában, tagjai a legnagyobb gyűjtőcsoportoknak is.
És most sokuknál betelt a pohár. Azt még elviselték, hogy a vírushelyzet miatt szanaszét csúszott kártyakiadó az utóbbi időben rendre kevesebbet fizetett nekik, ráadásul több rajzért, amit rövidebb határidőre kellett leadniuk. Az egyik legmegbecsültebb rajzoló ráadásul annyira túlhajtotta ezek miatt magát (nevezetesen decemberben, karácsony előtt két hét alatt, munka mellett kellett 90 ilyen kártyát elkészítenie – össze pedig nem csaphatta, hozni akarta a tőle megszokott magas minőséget), hogy a leadás után szívproblémákkal kórházba is került hetekre.
Ma többen is a közösségi médiában fakadtak ki, egyenszöveggel tiltakoztak a Topps gyakorlata ellen, hogy ismét lehetetlenül rövid határidőt szabtak az amúgy túlságosan meg sem fizetett munkájukért. (A miheztartás végett, a legjobb hivatalos sketch-kártyák több száz dollárért forognak a másodlagos piacokon.) Mutathatnánk több tiltakozó bejegyzést is, de talán elég lesz ez a kettő:
Egyben azt is bejelentették, hogy bizony ilyen kondíciókkal nem fognak rajzolni a következő Mandalorian 2 sorozatba. A Topps az utóbbi időben így is rengeteg reklamációt kap, ugyanis dobozonként vagy egy aláírt kártyát vagy egy sketch-kártyát garantálnak, és ennek ellenére rengeteg olyan doboz került forgalomba, melyekben sem ez, sem az nem volt. Ezek nélkül meg ki fog 60-100 dollár közötti áron dobozokat vásárolni? Pláne úgy, hogy hivatalosan ezeket pótolniuk kéne, de a ravasz ügyfélszolgálatuk mindig talál valami kibúvót: nem a megfelelő módon lett a számla kiállítva, hiányzik a csomagolás nejlonja, Amerikán kívülre nem küldenek kárpótlást…
Majd meglátjuk, de ha ez a művész-közösség tényleg tömegesen kezd lázadni a kiadó ellen, annak rövid távon két kimenetele lehet: minőségromlás, vagy újabb reklamáció-cunami. Egyik sem jó.
Facebook: https://www.facebook.com/TheCollectorsBest
Instagram: https://www.instagram.com/thecollectorsbest/
YouTube: The Collectors Best YT
Twitter: The Collectors Best