Home / Kosárlabda kártya / Az első Luka Doncic kártya…

Az első Luka Doncic kártya…

38 0
Read Time:2 Minute, 1 Second

Melyikre tippelnél?

A 23 éves Szlovén srác egy rendkívül képzett játékos, akire már Európában is felfigyeltek elég korán. 9 éves volt, amikor már az U12 és U14 korosztályos csapatokban is játszatták. 2011 szeptemberében (ekkor volt 12 éves) Budapesten is játszott egy a Vasas által rendezett utánpótlás tornán, ahol már akkor megkapta a torna MVP címét… 2012-ben 13 évesen öt éves szerződést írt alá (természetesen a szülei segítségével) a Real Madrid-hoz. 2015 április 30-án debütált a felnőttek között (16 évesen) az első meccsén két percet kapott, és három ponttal zárt. Azóta pedig a szemünk előtt íródik ez a történet.

Térjünk vissza az eredeti kérdésre. Melyik lehetett az első kártyája? Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy Upper Deck kiadvány volt? Sőt azt is tudnám mondani, hogy magáról a kiadványról már régebben is írtam, mert a kiadványnak van magyar érdekeltsége is.

Nem kerülgetem a dolgot, elárulom. 2016-17 Upper Deck Turkish Airlines EuroLeague #23

Ez az a sor, melyben Hanga Ádám is debütált a kártyakiadások terén. Kicsit vicces így utólag, hogy Ádámtól több kártyáját dobták piacra ebben a kiadványban, mint Doncic-tól. Ugyanis Doncic csak az alapsor lapján és annak paraleljein jelent meg (az au sort is ide veszem, mert az is azonos sorszámú, megjelenésű) tehát négy Doncic kártya volt megszerezhető, melyből három fizikálisan is megjelent a piacon. Ez a kiadvány egy e-kártya kiadvány volt, az alap kártyáról nem lehetett fizikális kártyát kérni. A csomagokból csak alapkártyát lehetett húzni, és bizonyos számú alapkártyát be lehetett váltani paralelekre, meg az AU-ra (matricás).

Összegezve ebből az évből a Rainbow verziót a Patterned Rainbow verziót meg az AU-t lehet megszerezni, persze azok számára, akik nem sajnálják a pénzt ezekre a kártyákra, ugyanis nem olcsó mulatság.

Olyan lapot ezekből, amit nem vizsgáltattak be ritkán látni. A legolcsóbb Rainbow (szívárványos alapja van a lapnak) verzió 2500-3000$ körül már beszerezhető bevizsgálás nélkül, a Patterned Rainbow (körökben szívárványos) kb. a duplája, és az AU (base felület, matricás au-val megspékelve) meg csillagászati (kb. 20000$-tól) árban mozog.

Érdekesnek találtad az anyagot? Akkor köves minket a felületeinken, hogy a tartalmaink mielőbb eljussanak hozzád. Illetve kérünk oszd meg tartalmainkat, hogy többeket elérhessen.

www.thecollectorsbest.com hírek, információk, ötlettár, tudástár és oktatás… a gyűjtői közösségek szakportálja… hogy kezdőként is sikeres lehess…

Facebook: https://www.facebook.com/TheCollectorsBest
Instagram: https://www.instagram.com/thecollectorsbest/
YouTube: The Collectors Best YT
Twitter: The Collectors Best
e-mail: thecollectorsbest@gmail.com

Happy
Happy
100 %
Sad
Sad
0 %
Excited
Excited
0 %
Sleepy
Sleepy
0 %
Angry
Angry
0 %
Surprise
Surprise
0 %
Címkézve:
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x